Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Svájci fehér juhászkutya

2008.07.22

Miért svájci a kanadai?

1933-ban a német juhászkutya anyaországbeli fajtagazda egyesülete, az SV úgy határozott, hogy a fehér színű kutyákat kizárja a tenyésztésből, és a továbbiakban a fehér szín diszkvalifikációs hibának számít. Ennek következtében az 1960-as évekre teljesen eltűntek a fehér német juhászkutyák Európából, és ezt a színt a jelenleg aktuális standard továbbra sem engedélyezi. Amerikában és Kanadában azonban az Európában kiselejtezett színű példányokból fokozatosan egy új, önálló fajta alakult, mely Magyarországon amerikai-kanadai fehér juhászkutyaként vált ismertté. Egyébként a tengeren túlon is megpróbálták kizárni a fehér német juhászkutyákat a tenyésztésből, az American Kennel Club keretein belül sikerrel is járt ez a törekvés, Kanadában azonban a fajta egyik hivatalos színe maradt a fehér.

1978-ban – Svájcon keresztül – érkeztek vissza az első fehér juhászkutyák Németországba, ahol ma a legnagyobb állomány található Európában. A fajta ősatyjának az 1966. március 5-én született amerikai Lobo számít a kontinensen, aki az 1970-es évek elején érkezett Svájcba. E kan és további amerikai és kanadai import kutyák utódai révén a fehér juhászkutyák egész Európában elterjedtek. Bár az FCI nem vett tudomást a már generációkon át tisztán tenyésztett új fajtáról, nemzeti szinten több ország is elismerte az amerikai-kanadai fehér juhászkutyát.

Elsőként Svájc (1991-ben) vette fel törzskönyvébe, a SHSB-be a fehér juhászkutyákat, később Hollandia, Dánia, Csehország, Svédország, Ausztria, Dél-Afrika, stb. is követte a svájci példát. Ennek következtében már olyan hirdetések is megjelentek, melyek FCI papírokkal kínáltak kölyköket eladásra, holott még nem „igazi” FCI származási lapot kaptak ezek a kutyák, hanem csak az adott ország FCI-hez tartozó szervezetének papírjait.

Nyilván a német juhászkutya-tenyésztők gazdasági érdekeinek következtében is, a legnagyobb populációval rendelkező ország kinológiai szövetsége, a VDH nem ismerte el a fehér juhászkutyát, mint új fajtát. A kaotikus helyzetet csak tovább fokozta, hogy egyes országokban csak az FCI-hez nem tartozó szervezetek törzskönyveztek amerikai-kanadai juhászkutyákat. A 2003 január elsejével érvénybe lépett, egyelőre ideiglenes FCI-elismertséggel némileg tisztázódik majd a helyzet minden európai országban, bár ellentmondásos módon, éppen emiatt új nehézségek is felléphetnek.

Ha egy fajtát hivatalosan is elismer a Nemzetközi Kinológiai Szövetség, akkor az kötelező érvénnyel bír minden tagországa számára, így Németországban a VDH, illetve hazánkban a MEOE is köteles legalább egy fajtaklubot létrehozni vagy felvenni a soraiba, mely az új fajtát gondozza, tenyésztését irányítja, szabályozza.

Ahhoz, hogy az FCI egy új fajtát elfogadjon, olyan fajtaklubnak kell benyújtania az erre irányuló kérelmet, mely valamely FCI-tagország kinológiai csúcsszervezetének tagja. Ezért hiába német eredetű a fajta, hiába Németország rendelkezik a legnagyobb állománnyal, a VDH elzárkózása miatt nem tudott eleget tenni a fajtagazda szerepének. Ezért Svájc vette a kezébe az irányítást, hiszen nemzeti szinten ők kezdték el először hivatalosan is törzskönyvezni a fajtát Európában, és 10 éve alakult fajtaklubjuknak, a Gesellschaft für Weißer Schäferhunde Schweiz-nak a honi kennel klub minden segítséget megadott. A legnagyobb nehézséget egyébként a nyolc egymástól független vérvonal prezentálása jelentette, mivel sok országnak volt ugyan saját törzskönyve, de nem létezett semmilyen központi adatbank, és sokszor a nyelvi akadályok is hátráltatták a közös munkát. A szükséges vérvonalak dokumentálásának összeállításában Birgit Stoll nyújtott óriási segítséget, akinek hatalmas magángyűjteménye van különböző törzskönyvekből.

A svájci fajtaklub 2001 őszén nyújtotta be az elismertetés iránti kérelmet, melyre az FCI 2002 májusában bólintott rá, bizonyos kompromisszumok teljesítése után. Az egyik ilyen feltétel oka az lehetett, hogy az új fajtát világosan el lehessen határolni a német juhászkutyától, és azzal többé semmilyen kapcsolatba ne kerüljön. A megfelelő fajtanév megtalálásának problémája is némileg lassította az elismertetés folyamatát. Végül a régi-új fajta neve – mivel a hivatalos fajtaleírás nyelve a francia – Berger Blanc Suisse lett, vagyis fehér svájci juhászkutya, hiszen Svájc vállalta a fajtagazda ország szerepét és nyújtotta be az elismerés iránti kérelmet.

Az FCI standard-bizottsága 2002 decemberében, 347-es standard számon, 2003. január elsejei hatálybalépéssel ismerte el hivatalosan a fehér svájci juhászkutyát, egyelőre csak ideiglenesen 10 évre, ahogyan azt a szövetség szabályai előírják. A végleges elismertség érdekében, az FCI-tagországoknak kötelezően ki kell zárniuk a tenyésztésből minden olyan egyedet, melynek törzskönyvén az első három generációban „színes”, azaz nem fehér kutyák szerepelnek. Németországban idén februárban, Dortmundban tartották az első konfirmációs tenyészszemlét, ahol a standardnak megfelelő kutyák regisztrációs papírt kaptak, mellyel már VDH kiállításokon is részt vehetnek.

Érdekes módon az FCI-elismertség új nehézségeket generálhat, főleg a tengeren túlról importált kutyák esetében. 2003 január elsejétől nem minden fehér juhászkutya fehér juhászkutya! Ugyanis Amerikában, Kanadában és Angliában nem amerikai-kanadai juhászkutyának, hanem White German Shepherd-nek, azaz fehér német juhászkutyának hívják a fajtát, és Angliából már hallani olyan hangokat is, hogy nem kívánnak igazodni az FCI-hez.

Az eltérő megnevezés okozta nehézségeket talán ki lehet majd küszöbölni, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a fenti országokban továbbra is bevonhatók „színes” kutyák a tenyésztésbe, ellentétben az FCI rendelkezésével.

 

A német juhászkutya-almokban szerte a világon nem ritka a fehér kölyök. Ezeket az eseteket persze a tenyésztôk nem verik nagydobra, hiszen rontaná kenneljük hírnevét. Így hát a legtöbb országban a fehér német juhászkutya gyakorlatilag eltûnt, az ilyen kölyköket ugyanis már születésük pillanatában elpusztították. A fajtaszabvány szigorú követelményei szerint ugyanis a világos színû példányokat kizárták a tenyésztésbôl, a fehéreket pedig egyenesen üldözték. Holott a világ elsô hivatalosan bejegyzett német juhászkutyájának, a fajta prototípusának nagyapja teljesen egyszínû fehér példány volt!

A fehér szôrszínt a genetikusok egy recesszív génnek tulajdonítják, mely nemzedékeken keresztül átöröklôdött. Nincs tehát szó sem mutációról, sem albinizmusról, hiszen az orr, a száj fekete, a szemek pedig sötétbarnák. A fehér egyedek diszkriminációja egyébként csupán a német juhászkutyák „feltalálója”, Max von Stephanitz porosz lovassági kapitány halála után, tehát az 1930-as évek derekán kezdôdött – legalábbis Európában. Észak-Amerikában és Kanadában viszont egészen más a helyzet. A fehér juhászkutya már az 1920-as évek elején megjelent az Újvilágban, s lényegében azóta is nagy megbecsülésnek örvend. Igaz, ma már kontinensünkön is változóban van „státusza”, különösen 1988 óta, amikor is megalakították az amerikai-kanadai fehér juhászkutyák kedvelôinek európai szövetségét, melynek tagja egyebek között Svájc, Ausztria, Hollandia és Németország.

A fehér juhászkutya értelmes, kedves, kezes jószág. Lojalitásához, hûségéhez nem fér kétség. Könnyen kezelhetô, viszonylag kis fáradsággal kiképezhetô, idegenekkel nem agresszív vagy rosszindulatú, bár némi tartózkodással viseltetik irántuk. Csoportosan, kennelben is gond nélkül tartható, mert kifejezetten falkaszeretô, fejlett társas ösztönnel rendelkezik. A gyerekeket szereti, a ház körül vagy a házban tartózkodó különféle állatokkal is jól megfér. Szervezete szilárd, ellenálló, mert tenyésztôi nem áldozták fel a minôséget a divat, a „szépség” kedvéért.

A fajta kellemes természete, szép külleme megtévesztô, hiszen korántsem elkényeztetett kiállítási sztár. Ellenkezôleg: remek ôrzô-védô eb. Bevált mint vakvezetô és lavinakutya, kiképezhetô kábítószer és robbanóanyag felkutatására, de különféle rendôri feladatok elvégzésére is szívesen alkalmazzák.

 

T.A.